REHABILITÁCIÓS CENTRUM, CSÖMÖR

Híreink

Juniális a Csömöri Rehabilitációs Központban 2009. június 20. - Csömör


      

        

 

 

Idén június 20-án került megrendezésre a már tradicionálisnak nevezhető Juniálisunk. A tavalyi, sok vendégfellépő közreműködésével létrejött gazdag program után idén egy nagyon bensőséges, jó hangulatú napot töltöttünk el együtt gondozottak, dolgozók, családtagok.

      


Pontban 10 órakor, a Laki Judit által vezetett bemelegítő mozgással vette kezdetét a programsorozat. Eközben a szabadtéri kemence körül már nagy volt a sürgés-forgás, az ebédre történtek nagyszabású előkészületek. Nem sokkal ezután Bölcsházi Krisztina, az egész napos program szervezője, levezetője, mindenese irányításával felállították a Juniális fát, majd a labdarugó pályán elkezdődött Gattyán László felügyeletével a 11-es rúgó verseny és Krisztina bábáskodásával a célbadobó verseny. A heveny testmozgás után a szellemi sport képviselői ültek asztalhoz: Szentmihályi Tamás adott sakk szimultánt 12 ellenfélnek. A 12:30-kor kezdődő ebéd előtt került sor óriási érdeklődés mellett a rajzversenyre. Mindeközben az asztalitenisz verseny részvevői küzdöttek 2 asztalon a bajnoki címért. A versenyt Besenyei Anna vezette, úgy, hogy közben ő is részt vett a küzdelmekben.

 

          



A sok mozgás után jól esett a közben elkészült ebéd, amit az udvaron, a fák árnyékában költöttek el a résztvevők. Nem sok idő maradt a pihenésre, mert elkezdődött a talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó, és sokaknak szereplési lehetőséget biztosító műsorszám, a Ki Mit Tud. A 25 résztvevő egymást múlta felül a közönség nagy örömére. Ezután krémesevő verseny következett, majd a disco, ahol még mindig maradt energia a táncra.

Este 8-kor, a Juniális végeztével mindenki fáradtan, de elégedetten tért pihenőre. Jövőre megint találkozunk!


 

A versenyek eredményei:

11-es rúgó verseny

1. Kajtár János
2.Szamper István
3. Ábrám Zsolt

 

Asztalitenisz verseny

   

1.Berkes Diana
2. Kajtár János
3. Besenyei Anna

 

Rajzverseny

A legjobb rajzok készítői:
Farkas István
Pataki Mónika
Köteles Erzsébet
Bajusz Katalin
Ardai Zsuzsa
Bojtor Katalin

 

Ki Mit Tud

     

1. Albrecht Anita - ének
2. Jergel Emil - tánc
3. Kalányos János - versmondás

 

Krémesevő verseny

1. Pataki Mónika